Őszi method sztorik 2017 - 3.rész – Kunság-tava, Fegyvernek, 2017.09.30.
- Szabolcs Szucs
- 2017. okt. 6.
- 3 perc olvasás
Azóta a bizonyos emlékezetes nyári éjszaka óta nem voltam ezen a szép helyen, mindig csak terveztem, aztán máshogy alakult, de úgy éreztem meg kell próbálni még legalább egyszer az idén. „Csapadék szinte kizárt” – szólt az időjárás előrejelzés, ennek ellenére sötét felhők baljós árnyakat vetítettek előre. Reméltem nem fog esni. Pontban 9 órakor értem a cuccal az álláshoz, ami most a 18-as állás volt, hiszen horgász cimborák voltak mellettem a 20-22 állásokon.


A spombos botomat 40 méterre húztam ki majd beakasztottam a damilt a klipszbe. Hideg már a víz, ezért nem nagy alapozó etetést terveztem, 6-7 nagy spombra való tigrismogyorót és kukoricát küldtem be. Ezeket előtte éjszaka egy kevés HD Kék Fúzió Carp Syrup-ba pácoltam meg, hogy jó édes legyen. Szintén 40 méterre húztam ki a 360-as Carp Zoom Trend Feederemet, amiről ismét levettem a method kosarat. 50 grammos cseppólmot raktam fel, csaliként 1 db 12mm-es Stég Erdei Gyümölcs popupot és 1 db 12mm-es Stég Erdei Gyümölcs bojlit használtam hajszálelőkén felkínálva a 6-os horog mellé. Etetésként PVA hálóban 5 db Stég Erdei Gyömölcs oldódó etetőbojlit akasztottam a horogra, felezve és egészben. Sajnos a 360-as bottal nem igazán fértem el a parton a fáktól, ezért nem igazán értem el az alapozó etetést, de bíztam a közvetlenül a horog és a csali mellett felkínált oldódó bojlikban, és hogy talán az etetés szélénél horgászva is érhetek el sikert.

Kis átszereléssel indítottam a napot a másik botomon is, ezért csak negyed 11kor volt mindkét botom szereléke a vízben először. A másik botomként ezúttal is a Silstar X-Performance-ot választottam, egyrészt mert bevált, másrészt pedig főleg mert 15centivel rövidebb volt és ezzel még éppen elfértem a parton a fáktól. Szerelék rajta Feeder Competition DS 0,22 főzsinór, 30g method kosár, 0,08-as fonott előke, Frenetic 8-as horog, 7mm csalitüske. A damil a klipszbe kb. 30 méterre beakasztva, ezt még szinte mindig meg tudtam horgászni, tudtam akkorát lendíteni a boton, hogy klipszelésig bemenjen a szerelék és tudtam vele etetést kialakítani. Kezdésként a nyáron annyira bevált HD Kék Fúzió etetőanyaggal kezdtem, a hozzávaló Hybrid Method Pellettel.

Próbálkoztam 8mm-es Stég Ananászos Smoke Ball Popuppal is.

Kapástalan percek voltak, borongós idő volt, pakolászás, cimborákkal tapasztalatcsere, állítólag magas a légnyomás, 1020. Hal semmi, kapások apró pöcögtetések élénk színű csalira is, sötétebb csalikra még az sem.

Dél elmúlt, bekevertem egy másik etetőt is, Dovit Magit Method Pellet, a halasabb íz felé próbálkozva. Fekvő csalikkal is próbálkoztam, pl. a már sok halat adó Misel Zadravec Barrel Feeder Mix Squid 8mm.

Eredmény ugyanaz: nincs kapás, de a felhők oszlani kezdtek és 1 óra körül és a tőlem jobbra jelentkező kapások alapján úgy láttam ,hogy a halak is elkezdtek táplálkozni, állítólag a légnyomás is elkezdett visszaesni. Fluo csalit raktam fel, fluo spray-vel tettem az etetőanyagot feltűnőbbé, ízét pedig liquiddel fokoztam tovább, talán ez már végre használ…

Talán ennek a taktikának, talán az idő kisimulásának, talán a légnyomásváltozásnak köszönhetően az én első halam egy kárász volt fél kettőkor, aminek már örültem, mert úgy éreztem talán most majd beindul. Ütemesen etettem tovább.

A kárászok jöttek szépen sorban. Már ez is valami a délelőtti kapástalanság után.



Csali kicsit édesebb, Dovit Wormball Ananász 8mm..

… és egy dévérkeszeg is beugrott.


Egyre nagyobb kárászok.




Az első ponty fél négy előtt jött, Dovit Wormball Ananász 8mm megint kiadta…

Óránként frissítettem a csalit és a etetést a bojlis etetésen. Itt most éppen Misel Zadravec Fluo Popup Ananász 16mm és egy fél Fluo Popup Szilva 16mm kombinációját láthatjátok a PVA tasak mellett. A kapások itt továbbra is elmaradtak.

Lassult a halak kapásainak üteme, de azért utolsó bedobáskor, negyed 5kor Dovit Wormball Ananász 8mm megint kiadta, és bő kettes formájában jött az a bizonyos különleges pontyfajta: a Búcsúponty.

Így végül összesen 2 pontyot fogtam a 6 kárász és 1 keszeg mellett. Mind methodra jött, bojlis etetésen mozdítás sem volt, Kék Fúzió etető ma nem működött, fekvőcsalik nem működtek, csak a mikropellet és a popup csalik mentek, főként a feltűnő sárgás színű, Dovit Wormball Ananász 8mm megint adta… Ez összességében számomra egy gyengébb nap volt, amit betudok főleg a sokáig magas légnyomásnak, de részben a rossz helyválasztásnak is, mert nem tudtam eléggé messzire bejuttatni a szereléket. Tőlem jobbra a cimborák bojlis szerelékkel délután 3-5 között igencsak szép nagy halakat húzkodtak, tőlem balra már régen hazamentek, semmi mozgás nem volt arra, csobogást nem hallottam. Úgy látszik, most a nagy halak nem előttem voltak. Azért az idő szép volt és a délután elég szépen ütemesen beindultak a halak is. Kunság-tava, még remélem idén visszatérek és tudok revansot venni, talán methoddal, talán mással… ;)
ความคิดเห็น